Tusnádfürdő város Romániában Hargita megyében található, amely Románia legkisebb városa, és emellett országos hírű gyógyfürdő és üdülőhely. Csíkszeredától kb. 32 km-re, délkeletre található az Olt partján. A népszámlálási adatok alapján egy szinte csak magyarok által lakott település.

Polgármester: Butyka Zsolt

Az erdélyi település és Balatonalmádi közötti kapcsolat a két település polgármesterének barátságán alapszik. A kapcsolatfelvétel 2010-ben történt, első alkalommal egy kopjafát állítottak Almádi képviselői Nyergestetőn. Európa legkisebb városának polgármestere pedig egy kisebb küldöttséggel az Európa napokon és a 25 éves városi évfordulón tisztelte meg Balatonalmádit. Az Almádi egyesület 2013-ban tett látogatást 40 fővel, benne két tánccsoporttal, ahol egy közös este folyamán a helyi, valamint a Balatonalmádi hagyományőrző táncosok is felléptek. 2014-ben Tusnádfürdő népi zenekara és táncosai felléptek a Balaton partján, a Péter-Pál napi vigadalmon. 2015. augusztus 20-án felavatták az erdélyi város által adományozott Márton Áron erdélyi katolikus püspököt ábrázoló mellszobrot a balatonalmádi Öregparkban, ahol a Ringató Balaton néptánccsoport lépett fel. Balatonalmádi polgármestere többször tett látogatást hivatalos, valamint magán úton is. A testvérvárosi szerződést 2018-ban írták alá Tusnádfürdőn.

menü