„Barátokkal a Békéért”

Városunk 5 európai településsel épített ki és ápol baráti kapcsolatot. Jubileumainkat mindig közösen ünnepeltük.

A Bajor Eggenfeldennel való kapcsolatot Gottfried Anders szorgalmazta 1991-től, Karl Riedler és Dr Kerényi László polgármesterek kötötték meg a testvérvárosi szerződést 2000-ben Balatonalmádiban, és 2001-ben Eggenfeldenben.

A felvidéki Nyitragerencsérrel 1997-ben írta alá Balatonalmádi a testvértelepüléssé nyilvánítás dokumentumát (Finta Rudolf és dr Kerényi László), melyet követően a Kelet-Balatoni Kistérség települési szintén társtelepülést választottak maguknak Zobor-aljáról.

A finn Kalajokival 2006. február 16-án nyilvánított ki testvérvárosi kapcsolat létrehozására szándéknyilatkozatot Jukka Puoskari és Pandur Ferenc polgármester.

A lengyel Serock város 600 éves évfordulóján, 2017-ben írt alá Balatonalmádi testvérvárosi szerződést. ( Sylwester Sokonicki és Keszey János)

A székely Tusnádfürdővel 2010-ben kezdtünk barátkozni. A két város 2018-ban Tusnádfürdőn kötött testvérvárosi szerződést. (Albert Tibor és Keszey János)

A testvérvárosi kapcsolatokat ápoló almádi és eggenfeldeni baráti körök 1998-ban alakultak. Alapító elnökei Gottfried Anders és Csobay Zoltán voltak. Jelenlegi elnökei Leonhard Kapser és Silló Piroska.

A Balatonalmádi székhelyű Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság testvérvárosi kapcsolataink éltetését, építését segíti.

menü