Újévköszöntő
Közösen köszöntöttük a 2026-os esztendőt Balatonalmádiban.
Január 10-én, a Pannónia Művelődési Központ és Könyvtárban szép számban gyűltünk össze, hogy együtt nyissuk meg a 2026-os évet Balatonalmádiban.
Az ünnepi eseményen Bercsényi László polgármester mondott újévköszöntő beszédet, amelyet követően pezsgős koccintás és vendéglátás várta a résztvevőket.
A műsor ünnepi fényét Kovács Zsuzsanna, a Kósa György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola énektanára emelte, aki előadásával méltó módon járult hozzá az est hangulatához.
Örömünkre szolgált, hogy a rendezvényen megjelent Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Forsthoffer Ágnes, a TISZA Párt alelnöke, országgyűlési képviselő-jelölt, a város vezető tisztségviselői, civil szervezetek képviselői és sok almádi lakos is jelen volt – ismét bebizonyosodott, milyen erős és összetartó a közösségünk.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt!
Legyen a 2026-os év közös sikereink, együttműködésünk és emberi kapcsolataink éve Balatonalmádiban!
Akik személyesen nem tudtak részt venni az eseményen, azok számára online is elérhető Bercsényi László polgármester újévköszöntője, valamint évértékelő beszéde.
Újévköszöntő beszéd: https://www.youtube.com/watch?v=PTFYRi0DTXY
Évértékelő beszéd: https://www.youtube.com/watch?v=qVCHShxjh_A&t=2s

