Partnerségi Felhívás!

Tisztelt Lakosság! Tisztelt Partnerek!

Balatonalmádi dr. Óvári Ferenc u.-Verseny u. és 71. számú főút által határolt terület Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 339/2020.(XII.21.) számú önkormányzati határozattal kapcsolatosan elhatározott településrendezi eszközök módosításához a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 17/2017. ( IV.27.) Ök rendelete alapján tájékoztatást tartunk.

A veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési és településkép-védelmi szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 46/2020.(XII.2.) Korm.rendelet 2.§. b) pontja alapján a helyi önkormányzat a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton is lefolytathatja. Az előzetes és munkaközi tájékoztatás lakossági fóruma elektronikus úton is történhet azzal, hogy az észrevételeket és javaslatokat a közzétételtől, videókonferenciától számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.

A megadott témakörökben várjuk a tisztelt Partnereink építő jellegű észrevételeit illetve kérdéseit az alábbi email címen:

foepitesz@balatonalmadi.hu vagy pmhivatal@balatonalmadi.hu

Az észrevételeket és kérdéseket 2021. szeptember 17-ig lehet elektronikusan a fenti email címre illetve e-papíron Balatonalmádi Város Önkormányzata 8220 Balatonalmádi, Széchenyi st. 1. címre eljuttatni.

Balatonalmádi, 2021. 09. 01.

Számítva szíves együttműködésükre:

Bogdán László dr. Kepli Lajos
főépítész polgármester

balmadi_TT_vegleges_200903

menü