Aranyhíd Polgári Egyesület képviselőjelöltjei

—————————————————————————————————————————————-

Bogdán László

Tisztelt Balatonalmádi Polgárok!

47 éves vagyok, két fiúgyermek édesapja. Párommal, aki a Vörösberényi Általános Iskola tanítója és lányával öten alkotunk szerető családot. Szüleim a Nitrokémiánál dolgoztak. Sok időt töltöttem Budataván is nagyszüleimnél, mely meghatározta gyermekkoromat. 25 év óta itt dolgozom és itt élek Balatonalmádiban. Építész- és településmérnöki végzettséggel saját építész irodát vezetek, valamint több parti településen, így Balatonalmádiban is főépítészi munkát végzek.

Jártasságot szereztem a közigazgatás területén, dolgoztam külföldi multinacionális cégeknél, nagyberuházásokat vezettem, tervezőként mégis a környéken megvalósult emberközelibb munkáimat szeretem.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerem a város problémáit, látom erősségeit és gyengeségeit. Évek óta fennálló problémák megoldását a településen élőknek együtt kell megoldani szakmai segítség igénybevételével. Fontosnak tartom, hogy a környező települések együtt gondolkozzanak, együtt tervezzék meg jövőjüket, egy-egy fejlesztés nem állhat meg a települések határánál.

Képviselőként szeretném eddigi tapasztalataimat kamatoztatni, városunk megújítását és fejlődését szakértelmemmel és kapcsolataimmal elősegíteni. A célokhoz vezető út rögös, de megéri végigmenni rajta. Az itt élőknek otthonos, az ide látogatóknak barátságos és vendégszerető hellyé szeretném változtatni Almádit.

—————————————————————————————————————————————

Cselik Szabolcs

Tisztelt Balatonalmádiak!

Büszke háromgyermekes családapa vagyok, aki tenni akar Balatonalmádiért, az itt élőkért. A város lakójaként már kevésbé húzhatom ki magam: amióta 30 éve elkerültem innen, alig fejlődött kedvenc helyem. Ez persze a retrorajongóknak jó hír, de engem inkább bosszant.

Nem világvárosban gondolkodom. Nem cél Füreddel versenyezni, de engem ez a toporgás aggaszt. A gyerekeimet modern, jó hangulatú, családias üdülővárosban kívánom fölnevelni. Szeretném, ha Balatonalmádi megmaradna meghitt helynek – 21. századi szolgáltatásokkal. Ahol elképzelhetetlen, hogy ékköve, a Balaton csak tornamutatványokkal legyen megközelíthető, ahogyan az is, hogy az önkormányzat figyelmen kívül hagyja polgárai véleményét, elképzeléseit.

Tudom, sokan értenek egyet velem, sok beszélgetésből kiderült, mit hiányolunk a legjobban. Az összefogást. Civil szervezetek egymással és az önkormányzattal. Beszéljük meg, milyen legyen álmaink Balatonalmádija. Vitassuk meg, hogyan tudjuk azt megvalósítani.

Az Aranyhíd Polgári Egyesület jelöltje vagyok. Közösségünket az élet számos területén tapasztalatot gyűjtött emberek alkotják. Olyanok, kiknek családja évtizedek óta él itt, és olyanok, akik Balatonalmádit választották lakhelyükként. Képesek vagyunk hosszú távon gondolkodni Balatonalmádiról, de minden további nélkül szellemi- vagy akár kétkezi munkával alakítjuk, szépítjük városunkat.

—————————————————————————————————————————————

Dukai Nagy Gergely

Tisztelt Balatonalmádiak!

Beszélgetni hívom önöket. Tervezzük meg közösen, milyen legyen városunk 10-20 év múlva. Döntsük el, milyen városban szeretnénk élni, legyen Balatonalmádinak jövőképe! Ennek három pillére lehetne: a család, a turizmus és a párbeszéd. Ma a városvezetés és a lakosság között alig van kapcsolat – ez súlyos kerékkötője a fejlődésnek. A célok együttes meghatározása, a közös akarat mozdíthatja ki városunkat a holtpontról. Naponta érezzük, lemaradtunk a környékbeli településekhez képest.

Közgazdászként dolgozom, tisztában vagyok a pénz szerepével. Mégis naponta tapasztalom, értelmes célokkal hegyeket lehet elmozdítani. Hát tegyük!

Például adjuk vissza a partot a belvárosnak! Évek óta megoldatlan a Balaton gyalogos megközelítése, az aluljáró-vasútállomás probléma, az akadálymentesítés. Nem a nehézségeket kell sorolni, hanem szakemberek bevonásával ideális megoldást találni. Használjuk ki városunk adottságait, építsünk értékeire!

A várossá minősítés kötelezettséggel jár: olyan önkormányzatot kell működtetnünk, amely mindent megtesz a polgáraiért, szolgáltat és közösséget épít. Céljainkat őszinte beszéddel, építő vitákban érhetjük el.

Ehhez a párbeszédhez hívom valamennyi Balatonalmádit szerető honfitársamat!

Választott lakhelyünk a város, feleségemmel két gyermeket nevelünk.

Reményeink szerint unokáinkat is itt fogjuk.

—————————————————————————————————————————————

Mandl Ádám

Tisztelt Balatonalmádiak!

Nem Balatonalmádiban születtem, de ez a város az OTTHONom. Szándékosan írtam nagybetűvel, mert boldog és tartalmas életem van itt, melyet már nem cserélnék vissza. Miskolcon születtem, ez mindig is fontos lesz számomra, mert ismernem kell gyökereimet. Három gyermekem már itt nevelkedik. Mivel páromnak is van két gyermeke, így együtt öt gyermeket nevelve fontosnak tartom, hogy városunk kiemelten figyeljen a gyermekes családok igényeire. Azért kell dolgoznunk, hogy közülük minél többen itt képzeljék el jövőjüket. Építsünk nekik olyan várost, ahol majd szívesen nevelik unokáinkat.

20 éve dolgozom marketing és reklám területen. Munkámban mindig a növekedés és a növekedés elősegítése volt a cél. Balatonalmádinak is növekedésre van szüksége, ami szakemberekkel, jól menedzselt városi működéssel és fejlesztéssel érhető el. Biztos vagyok benne, hogy ez a cél megvalósítható hiteles képviselőkkel, eredményes szakemberekkel, felkészült civil szerveződések közreműködésével, mint amilyen az Aranyhíd Polgári Egyesület.

Képviselőként bevételeinket kívánom növelni. Balaton parti településként fejlesszük úgy turizmusunkat, hogy az a helyiek érdekeit szolgálja – miközben ne tegye élhetetlenné azt. Intézményeink magas színvonalon, hatékonyan működjenek. Irigykedjenek ránk, akik látják a fejlődésünket – legyünk mi a „bezzeg” város.

Ha Ön is ilyen Balatonalmádit szeretne, kérem, szavazzon rám és az Aranyhíd jelöltjeire!

—————————————————————————————————————————————

Schildmayer Ferenc

Tisztelt Balatonalmádi Polgárok!

55 éves építőmérnök vagyok, korábban az építőipar több területén dolgoztam, 20 éve öntözőrendszerek tervezésével, építésével foglalkozom. Feleségem gyermekorvos a városban, három gyermekünkkel többféle közösséghez is kapcsolódunk.

Családom kilenc évtizede él Balatonalmádiban. Nagyapám és édesapám sokat tett a városért, ezt a hagyományt kívánom folytatni én is.

Rendszeresen dolgozom más településeken is, így van összehasonlítási lehetőségem, látom a fejlődést sok helyütt. Úgy érzem, Almádiban is rengeteg az ötlet, a megvalósítás viszont sokszor elmarad. A rendezetlen városképen és az átgondolatlan városfejlesztésen kell változtatni, hogy 20 év múlva Balatonalmádi jól szervezett, jól működő üdülőhely legyen, ahol az itt lakók és nyaralók egyaránt jól érezzék magukat.

Szeretném, ha kihasználnánk a lehetőségeinket, hisz nagyon sok értékes, hatalmas tudással és tapasztalattal bíró ember lakik városunkban, vagy kötődik Balatonalmádihoz. Ne szégyelljünk kérdezni tőlük, mert az igazán jó célok megvalósításához nagyon kell a közösség ereje, hogy mindenki részt vegyen benne és magáénak érezze a sikert.

Az Aranyhíd Polgári Egyesület kitűnő segítség bármilyen munkában, elsősorban azért mert itt mindenki önzetlenül, előítéleteket félre téve segít a közös célok megfogalmazásában és megvalósításában, egyesületünkből sugárzik a közösség ereje.

—————————————————————————————————————————————

Sipos Tibor

Tisztelt Balatonalmádiak!

Négy gyermekemmel és feleségemmel azért választottuk Balatonalmádit lakóhelyünknek, mert szép, egészséges környezetben, barátságos emberek között szeretnénk élni. Olyan helyen, amelynek történelme, kultúrája és természeti adottságai segítik gyerekeink fejlődését. Nemcsak elfogadjuk, amit a város kínál, de szellemi és fizikai tőkénkkel magunk is gyarapítani kívánjuk. Azt szeretnénk, ha megtalálnánk egymáshoz a hidat.

  • A régóta itt élők és a Balatonalmádit választók
  • a négy városrész polgárai
  • az állandó lakosok és a nyaraló tulajdonosok
  • MINDENKI, aki tenni akar Balatonalmádiért.

Legyen az alvó városból gyerekörömtől hangos Balatonalmádi!

Tudásomat itt, a Balaton partján akarom hasznosítani. Szakmai tapasztalataimat multinacionális vállalatoknál szereztem marketing és vállalat vezetés területen. 2009-ben egy betegséget követően kezdtem el természetes gyógymódokkal foglalkozni. Másoddiplomámat 2014-ben természetes gyógymódok szakértőjeként kaptam. 2015 óta családi vállalkozásunkat vezetem feleségemmel, többek között gyógyteákat forgalmazunk.

Az egészségünket nagyban befolyásolja az a hely, ahol élünk. Szerintem egy önkormányzat legfontosabb feladata: jó gazda módjára vezetni a települést. Együtt határozza meg a célokat az ott élőkkel, a múlt tapasztalataira támaszkodva, a jelent figyelembe véve a JÖVŐRE koncentráljon. Tapasztalataimat, szaktudásomat elsősorban a mindannyiunkat érintő problémák orvoslására kívánom fordítani.

—————————————————————————————————————————————

Szűcs Enikő

Hahó, Balatonalmádiak!

Sokan az Enikő Parti motorjaként ismertek, de mellette az Almádi Magocskák Óvoda Szülői Munkaközösségének elnöke és az Aranyhíd Polgári Egyesület egyik alapító tagja vagyok.

Szívügyem a kisgyermekek és kisgyermekes családok helyzetének képviselete. A szülői munkaközösség elnökeként kezdeményezője vagyok annak a folyamatnak, amely azt célozta meg, hogy a Mogyoró úti óvoda az új épületbe való költözést követően kerüljön lebontásra. A Hozd el a szíved!, gyermekorvosainkért tartott szimpátiafelvonulás szervezőjeként is gyermekeink jó(l)léte vezérelt. Kiemelkedő fontosságúnak tartom, hogy a város erőt kovácsoljon abból, hogy olyan sok kisgyermekes család választja Balatonalmádit lakóhelyéül. E réteg mindennapi, valós problémáit közöttetek élve, Veletek beszélgetve lehet valóban képviselni. Legégetőbb problémának e téren a bölcsőde és a kritikus óvónőhiányt tartom.

Minden almádi polgár számára fontos lenne az akadálymentes aluljáró és a biztonságos zebrák kialakítása, különösen Vörösberényben és Káptalanfüreden.

Korábbi munkáim révén a rendezvényszervezés és a fesztiválok világában is otthonosan mozgok, e képességeimet oly módon szeretném kamatoztatni, hogy a városlakók és a várost nyaralóként látogató vendégek a még színvonalasabb, sokszínűbb rendezvények és programok révén vonzóbb és élhetőbb településként tekintsenek Balatonalmádira.

—————————————————————————————————————————————

Zsemberi Imre

Tisztelt Balatonalmádi Polgárok!

Tudom, elfáradtak már a jelöltek megismerkedésével, ZS betűsként néhány percig tartom csak fel önöket.

38 éves vagyok, születésemtől Balatonalmádiban élek. Családunk több generáció óta kötődik városunkhoz. Feleségemmel és gyermekeimmel ezer szállal kötődünk az itt élőkhöz.

A vörösberényi iskolába jártam, Fűzfőn érettségiztem és a Pannon Egyetemen szereztem villamosmérnöki diplomát. Egy nemesvámosi cégnél fejlesztéssel és termelésszervezéssel foglalkozom. Aktívan veszek részt a városi sportéletben a BSE elnökségi tagjaként.

Fontosnak tartom a csapatmunkát és a párbeszédet, erre utal a mottóm:

„Vedd észre, tedd szóvá, együtt megcsináljuk!”

  • Vegyük észre az itt élő emberek problémáit, hallgassuk meg őket.
  • Tegyük szóvá, osszuk meg a közvéleménnyel és azokkal, akik tehetnek valamit, hogy városunk élhetőbb legyen.
  • Csináljuk meg együtt, hiszen csapatban mindig többre vagyunk képesek, mint egyéniesedésekkel.

Szeretném, ha Balatonalmádi olyan hellyé válna, ahol gyermekeink, majdan unokáink is boldogan élnék életüket. Ehhez azonban fejlett, rendezett városrészek, színvonalas oktatási intézmények, új munkahelyek, bővülő szabadidő-eltöltési lehetőségek szükségesek.

Olyan várost szeretnék, ahol otthon érezzük magunkat.

Köszönöm türelmüket, és ha vannak kérdéseik, javaslataik, találkozzunk!